Műhelyfoglalkozás / Workshop

Feb 05, 2016

Bevezetés a kortárs művészetbe
A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér rendhagyó tárlatvezetést szervez 10-18 éves diákok számára, 2016. február 15-28. között, a Szabadásg tér 2.  szám alatt, amelynek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a kortárs művészet alapelveivel, többek közt a konceptualizmussal, a formalizmussal, a minimalizmussal. Az Eight Present Artists című csoportos kiállítás sajátos módon argumentálja a kortárs művészetszemléletet, ugyanakkor visszautal, a posztmodern eszköztárát használva, korábbi korszakalkotó művekre. Közös értelmezés és elemzés során, a kiállított művek új tartalmakkal telítődhetnek, miközben a nyitott mű (Umberto Eco) létjogosultságát igazoljuk az interaktív foglalkozás alatt.
A tárlatvezetés utáni műhelyfoglalkozás keretei közt átfestett, újraalkotott reprodukciókat készíthetnek a részvevők.

Érdeklődő csoportok jelentkezését, előzetes időpontegyeztetéssel, a 0724338562-es telefonszámon valamint a studio@magmacm.ro címre várjuk.

A műhelyfoglalkozások főtámogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


Introducere în arta contemporană

Spațiul Expozițional de Artă Contemporană MAGMA /Sf. Gheorghe, Piaţa Libertăţii 2/   în perioada 15-28 februarie 2016,  invită grupuri de elevi  între vârstele 10-18 la un workshop şi ghidaj la expoziția intitulată Eight Present Artist. 
Participanții vor avea ocazia de a cunoaște principalele axiome ale artei contemporane, printre altele cu curentele conceptualism, formalism și minimalism. Operele expuse la actuala expoziție sunt postmoderne, în sensul în care se referă la alte opere remarcabile existente. În cadrul ghidajului - în spiritul interactivității - participanții vor avea șansa de a interpreta și analiza operele vizuale, primind noi repere și cunoștințe de istoria și teoria artei (printre altele vom vorbi și despre termenul de operă deschisă - Umberto Eco), iar în cadrul workshopului  pot crea opere repictate, recreate. 

Cei interesați ne pot contacta anticipat la adresa studio@magmacm.ro sau la numărul de telefon 0724338562.

Happy Holidays! ** Boldog ünnepeket! ** Sărbători fericite! **

MANIANIMAE // SZIRA Henrietta & SZÍJ Kamilla

Idő és anyag // Timp şi materie

MO(NU)MENTS // Miklós ONUCSÁN

MADEinPARTIUM

ABC 80 // Cătălina NISTOR & Evelin MÁRTON

Mögötte és alatta // Dincolo și dedesubt

SOLIDARIUM // ERHARDT Miklós works 2005-2015

Valóság. Művészet. Játék. // Realitate. Artă. Joc.

MONOTREMU

NEVER ALONE /// B5 Studio, K'arte /// Tg.Mures, Marosvásárhely /// 03.09-04.10.2015

KaravanAct - utazó színházi fesztivál a MAGMÁBAN

Családban marad 4. / În familie 4. / Family Business 4.

SZABADSÁG // CONCEDIU

Csíki múzeumi táborozók a Magmában

Never Alone / Soha Egyedül / Niciodată singur

Múzeumok éjszakája / Noaptea muzeelor / Night of Museums

Workshop // Újraalkotott művek // Opere Recreate // Recreated Artworks

NEVER ALONE /// Muzeul Național de Artă Contemporană al României, București /// 04.06-01.11.2015

1+1=? – Kultúrpuzzle // Ujvárossy László

2 %

En détail // Műhelyfoglalkozás középiskolásoknak // Workshop pentru liceeni

Give me five!

Kerekasztal-beszélgetés // Masă rotundă // Round Table

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Rendhagyó filozófia óra // Oră de filosofie neconvențională // Unconventional Philosophy Class

Examples for Non-universal Chair // group exhibition

ÚJ MAGYAR MITOLÓGIA: a szakralizált őstörténet médiareprezentációi és rítusai // II. SZEMEISZTOSZ Konferencia

Képvadászat // Interaktív tárlatvezetés

'DREAMHUNTING' // Igor BUHAROV, Ivan BUHAROV & Vasile CROAT

A víz geometriája // PÉTER Ágnes