A járványhelyzetre való tekintettel a megnyitót a MAGMA Kiállítótér bejárata előtt tartjuk. A kiállítóterekben csak korlátozott létszámban lehet tartózkodni, az egészségügyi előírások betartásával: testhőmérsékletét a bejáratnál ellenőrizzük, amennyiben az 37,3 °C felett van, a kiállítást nem látogathatja; használja a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt; védőmaszk használata kötelező a kiállítás látogatásának teljes ideje alatt; kerülje a tárgyak érintését a kiállítótérben, tartson biztonságos távolságot és élvezze látogatását! A kisebb csoportok beléptetésből fakadó esetleges várakozásért türelmüket kérjük.​

Az erdélyi táj egyezményesen a festői természeti szépség szinonimája. Bármely utazási brosúrát lapozzuk is fel, ez az ábrázolás köszön vissza: egy szinte mitikus táj tárul szemeink elé gyönyörű hegyekkel és folyókkal, melyek időtlen pásztori tevékenységek nyomát őrzik. Következetesen és vég nélkül ismétlődik ez képi megjelenítéssel, mely a festői táj romantikus képének 19. századi fantáziáit idézi.
A kiállítás erre a magától érthetődőnek tűnő képre néz rá alaposabban, és e képi reprezentáció konstruált voltát vizsgálja. A tájkép mint semleges, objektív és ártatlan ábrázolás helyébe egy kritikai attitűd lép, mely a figyelmet a szubjektív szemlélőre tereli, aki a képet készíti. A tájképartikulációk mögött megbúvó erődinamikák feltérképezésével a természetesnek vett igazságot kérdőjelezi meg, és az elvileg semleges, nosztalgikus kontempláció helyébe az elemző nosztalgia (Svetlana Boym) lép. Visszafejthető-e az a folyamat, melynek során a tájkép eltörölte saját olvashatóságát? Milyen eszmények, traumák és vágyak sűrűsödnek a táj reprezentációjában?
Transylvania Retouched nem határol el művészeti irányzatokat mint tájképfestészet, land art, vagy kortárs művészeti gyakorlatok, a tájképpel foglalkozó művészet különféle médiumait és módjait gyűjti össze: festészet, fotográfia, természetművészeti akciók dokumentációja, elsajátítás, performansz, doku-fikció és művészek kvázi-kurátori megközelítései kerülnek egymás mellé. A kiállítás inkább a hasonlóságukat hangsúlyozza mint reprezentációs médiumok, illetve mint tanuk az ember természetről alkotott képének, a természethez való közelítésének jellegére. Mi marad a természeti tájból a kultúrán és az emberi nyomhagyáson túl?
A kiállítás erdélyi származású román és magyar művészek részvételével arra is választ keres, hogy mit is jelent erdélyi művésznek lenni, illetve hogy hogyan járulhatnak hozzá egy kulturális örökség és hagyomány újragondolásához? Lehet -e hagyományról úgy gondolkozni, hogy az nem a nemzetállam megőrzését és megerősítését célozza, hanem történelmi sebek és traumák gyógyulását egy potenciálisan transznemzeti és transzkulturális jövőben?